2014. március 24., hétfő

Miért mutat nekünk FÜGÉT a nemzet főtere?

A Kossuth Lajos tér viharos időszakokat élt meg, a magyar huszadik század lenyomatát viseli magán. Vagyis viselte, egészen a közelmúltig. Mintha egy radírral szántottak volna végig a magyarok főterén, visszaállítva a Horthy-korszakbéli állapotokat. Mi indokolta ezt a döntést? Honnan jött az ötlet és mivé torzult? Mit jelent ma a Parlament előtti tér? És egyáltalán kit érdekel, hogy milyen szobrok állnak ott!?

Az Országház alig épült meg 1904-ben, de 1906-ban már szobrot emeltek itt Andrássy Gyula tiszteletére. Ezután már nem volt megállás, magyar történelmi személyiségek váltották egymást a nemzet főterén egészen 2002-ig, amikor a kedélyek lenyugodni látszottak. A vihar előtti csendet a SIP szava szakította meg. A Steindl Imre Program (2011) eredeti célja az volt, hogy rendet vágjon a szobor-tumultusban, ami addigra elárasztotta a teret.


Fügét mutat a kép.

A Kossuth Lajos tér a főváros és a nemzet főtere, s mint ilyen, minden itt álló szobornak szimbolikus jelentése van. Kire vagyunk büszkék? Ki valósítja meg a magyar államférfi ideálját? Ki az történelmi figura akire hősként tekintünk? Az első világháború alatt csönd honolt, a Horthy-korszak alatt azonban megnőtt a nemzeti tudat építésének jelentősége, 1920 és 1940 között több szobrot is emeltek. Kossuth Lajos Horvay előadásában ugyan kissé búsra sikerült, és nem sokan szerették, de mégis a nemzet egy nagyját ábrázolta. Persze a lázadás tartalma nélkül, hiszen egy autoriter rendszerben nincs szükség forradalmárokra.

Tisza István alakja a Tanácsköztársaság borzalmaira emlékeztetett, hiszen aznap gyilkolták meg, amikor a Horthy-korszakban főellennek tartott Károlyi Mihályt megválasztották miniszterelnöknek. II. Rákóczi Ferenc pedig az irredentizmus, a haza egyesítése, az ellenállás gondolatának mementójaként került a térre.

Az országban folyó rendszerváltás meghagyták nyomukat a Kossuth téren is. A második világháború hatalmas fordulatot jelentett: Andrássy szobra elpusztult. Tiszát azonban már nem bombák, hanem emberi kezek döntötték le, mint a forradalom ellenségét. A csomó megürült helyre adta magát a lehetőség, a Népköztársaság is elkezdett munkálkodni a "közös sztorin". Andrássy helyére József Attila került, Tisza helyére - évtizedekkel később ugyan - a nagy ellenfél Károlyi alakja került, akit 1962-ben rehabilitáltak, és akit Kádár-korszak az "aki nincs ellenünk, az velünk van" elv jegyében a keblére ölelt. Kossuthot is lecserélték, ellenforradalmiból forradalmira váltották szoborcsoportját.


Az Országgyűlési Múzeum tervezett lejárata. Vajon Lenin mit keres a bal szélen? (Legalább nem a jobb szélen van. Az fura lenne.)
Új szobrok jelentek meg a színen és mind esztétikai mind tartalmi szempontból zsúfoltság alakult ki.

Nem szabad azonban a szimbolikus jelentőségről sem elfeledkezni! 1956-ban itt ütközött össze a nép és az állam akarata, azóta pedig a protest kifejezésének fő színhelyévé vált a Kossuth tér. Legeklatánsabb példája ennek a 2006 szeptemberben kezdődő és október 23-ig tartó tábor, amit a kormányellenes tüntetők a téren vertek fel, életvitelszerűvé fejlesztve demonstrációjukat.

A kormányváltást követően a Fidesz  számos köztér átnevezése mellett természetszerűleg fogott hozzá a nemzeti tér meghódításához. Gerő András történész mélyrehatóan foglalkozott a Kossuth tér történetével, és elkészített egy tervezetet, amelyet követve a szobros zsúfoltság megszűnt volna. 2011-re azonban a Fidesz már kifejezetten a Horthy-korszakbeli állapotot akarta visszaállítani. Károlyit többszörös meggyalázást követően menesztették vidékre, József Attila kikerült a rakpartra, gyakorlatilag az ártérbe, II. Rákóczi Ferencet és lovát restaurálták. Tisza és a mélabús Kossuth szobrával nem volt mit tenni, fényképek alapján készítettek másolatokat. SIP  eltörölt 65 év magyar történelmet a nemzet főteréről, és másolatokkal helyettesítette azt, ami valódi volt.

Mit jelent ez számunkra? A nemzet főtere vajon a társadalom történelemszemléletét reprezentálja, vagy a tér és a kormány mutat be  a társadalomszemléletének? Ha az utóbbiról van szó, akkor igencsak jelentős méretű fügét láthatunk, ha a Kossuth térre látogatunk.

A Kossuth Lajos tér ma. (2014.03.24.)
Az Országgyűlési Múzeum lejárata ma. Lenint nem látták a környéken.

Kúria és előtte új tó. pénz van benne.

"Vár állott és"... beton?

A mélabús Kossuth még mélabúsabb a pajitk nélkül.
Bár pajtikkal is eléggé az.
Volt forradalmi is.
Kossuth közelről.
 

Másolat. A kínai cuccokra legalább nem írják rá.


A kúria előtti tóba aprópénzt szórtak. Adakozás néhány fára?





Tisza még nem áll készen.
Andrássy is csak fekete-fehérben van a Kossuth téren.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése